A húsom kihalt tengere
Egy kikötőt szül nekem.
Mindennap ugyanabban a percben
Rakja reám büntetve s nehezen.
A gálya valahol elveszett…
Oh, a sirály fehér repülése!
Meghalok, hogy nálam legyen,
De csőre rögtön elkap,
És fogása éles, mint egy penge.

Horgonyt dob és majd énekel.
Összeveszik papírhajómmal.
Szabdalja a nemes pengével,
És sikolt a hűs vizekhez.
Elsüllyeszti és senki sem énekel velem,
És a késektől én ezért félek.

A hajóm az árbocán vérzik
A nagymama mellébe.
És ha éjjel a Nap ragyogna,
Van valaki, aki vele sírna.
Űzzük a hűs szemzáporokra,
Békés éhséggel a nehéz hordóba.
A mélybe nyomja, mintha megenné,
És a késektől ezért félek én.

És ha nem ragyog éjjel értem a Nap,
És nincs ott senki, aki velem sírna