Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hogyan került Sütiszörny a Rammsteinbe

szép

0 Tovább

Újra Budapesten a Rammstein

A "Made in Germany 1995-2011" című válogatáslemezt nagyon helyesen egy európai turnéval fejeli meg a zenekar, amelynek keretében - a turné második állomásaként - a Papp László Sportarénában adnak koncertet Tillék. A rammstein.comon olvasható közleményben minden eddiginél látványosabb show-t ígér a zenekar, azaz nyilván még több tűz lesz. A koncertre június 24-én 10 órától kaphatók jegyek a Ticketpro hálózatában, valamint itt.

A válogatáslemezre az elmúlt 16 év terméséből összesen 20 dal került fel, valamint hallhatunk egy vadi új nótát is. Mindenki a jegyirodába! Stacheldraht im Harnkanal!

0 Tovább

A Metallica fellegvárában játszik májusban a Rammstein

A decemberi New York-i koncert sikerén felbuzdulva – a Madison Square Gardenbe 30 perc alatt eladták az összes jegyet – tavasszal észak-amerikai turnéra indul a Rammstein. Az utolsó amerikai turnéra 10 évvel ezelőtt került sor.

A koncertsorozat május 5-én kezdődik a New York-i Izod Centerben és többek közt Torontóban, Chicagóban, Los Angelesben és a Metallica hazai pályáján, San Franciscóban is fellép a zenekar. A turné mexikói helyszínekkel fejeződik be május végén.

0 Tovább

A tiszai ciánszennyezés és a Rammstein

A Tisza élővilágának emléknapján a folyón 2000 februárjában végigvonuló cianidszennyezésre és a pusztító vegyi anyag elleni védekezésre emlékeznek ma Szolnokon.

Az ökológiai katasztrófát az idézte elő, hogy 2000. január 30-án Romániában 25-30 méter szélességben átszakadt az aranymosással foglalkozó nagybányai Aurul román-ausztrál bányaipari vállalat Zazar község mellett lévő ipari derítőjének gátja. Becslések szerint százezer köbméter cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, onnan pedig a Szamosba és a Tiszába jutott. Az erősen mérgező, szennyező anyag 2000. február 1. és 12. között vonult le az Alföld folyóján.

A környezeti katasztrófa Magyarországon mintegy másfél millió embert veszélyeztetett, tömeges halpusztulást okozott, és ezer, halászattal vagy vízparti turizmussal foglalkozó ember megélhetését tette bizonytalanná. S, hogy hol jön ehhez a Rammstein? A LIFAD lemez egyik legjobb, ha nem a legjobb dala a Donaukinder alaptémájául a tiszai ciánszennyezés szolgált, bár a szám szövegében a Duna szerepel.

0 Tovább

Edith Piaf és a Rammstein

Ezt a dalt azért posztoltam ide, mert a címére utal a Frühling in Paris című Rammstein nóta refrénje. Sőt ugyanaz.

0 Tovább

Du hast

blogavatar

Nincs rossz Rammstein dal, csak halk

Utolsó kommentek